Franciaországot kiakasztotta Elon Musk, példátlan lépés készül
Az amerikai milliárdos közéletben mutatott aktivitása nem tetszik a francia külügyminiszternek.
Hétfőn indul az IKEA franciaországi leányvállalatának bírósági tárgyalása, miután az ügyészség 15 egykori dolgozót, köztük magas beosztású vezetőket vádolt meg azzal, hogy magánnyomozókon keresztül kémkedtek beosztottjaik és vásárlóik után.
A botrány már 2012-ben kirobbant, amikor a Le Canard Enchaîné című szaitirkus lap
Egy email tanúsága szerint egy „korábbi példaértékű munkavállalót”, aki egyszer csak tiltakozni kezdett, azért akartak kivizsgálni, mert attól tartottak, „ökoterroristává” válhat.
Címlapkép: IKEA Fotó: Róka László